Mikor az életben szembe kerülünk olyan feladatokkal, melyek úgy tűnik túlnőttek rajtunk, hirtelen rájövünk mennyi korlát vesz körül minket. Ezek a korlátok lehetnek nagyon különfélék, egy adott ember életén belül is. Nem is ez a lényeg most, hanem, hogy mit is kezdünk egy "korlátaimba ütközős" helyzettel. Vak emberként újra meg újra neki futok, vagy esetleg kinyitom a szemem, várok egy kicsit és elgondolkozok a korláton? Mert szerintem minden korlátnak vannak okai, és titkos megoldása, amit faltörő kossal nem lehet megszerezni...
Szóval legutóbb, mikor ilyen helyzetbe kerültem, első reakcióm a düh volt, ami részben talán még érthető is, csak éppen nem vezet sehova. Aztán második neki futásra, amikor már egy kicsit lehiggadtam, rájöttem, hogy gondolkozni kéne egy kicsit a miért-en. Ugyanis, tapasztalatom szerint, ha látom a korlátom okát (miértjét), könnyebben el tudom tenni az útból. A miértekre pedig leginkább az tud válaszolni, aki megalkotta a mindenséget, pont ezért nagyon jól ismeri azok mozgató rugóit. Ez a személy pedig hitem szerint nem más, mint maga a Mindenható Isten!! Tehát hitemnek megfelelően értekeztem Istennel arról, hogy ezzel a korláttal, mondhatni akadállyal, most mit is kellene csinálnom? Nem ért csalódás, hanem jött a válasz a miértre. Egy célja/oka van ennek a mostani akadálynak, mégpedig, hogy erősödjek az élet dolgaiért való küzdésben. Mert szinte mindenért megküzdött valaki. Lehet, hogy az adott dolognak én vagyok az élvezője, de a szüleim küzdöttek meg érte... ez megtörténik, amig a saját lábára nem áll az ember. Nálam ez egy kicsit elhúzódott, de már tanulom a küzdést.. a gyermekemért is. Az lesz csak igazén nagy feladat, hogy őt megtanítsam küzdeni, mert bizony ennek a tanulása bukásokat is hozhat, ami néha jobban fáj a szülőnek, mint a gyereknek. Hiába, az élet tele van leckékkel, és a jó pap bizony holtig tanul!!