Léteznek még segítőkész emberek!

Sziasztok!

Korra és nemre való tekintet nélkül hallottam már panaszt az "emberiség kedvességére". Hogy a villamoson képtelenek átadni a helyet, és előre engedni a korosabb, vagy éppen nagy pocakkal érkező kismamát, a spontán segítség adás pedig állítólag hiányzik a ma élő emberekből.
Had osszam meg veletek, hogy mostanában e téren milyen fantasztikus meglepetések érnek, és milyen kellemesen csalódom a körülöttem megforduló "emberiségben".
Mikor a 32 hetes UH-ra mentem B.M.V.-vel, egy olyan időpontra kellett mennem, mikor a villamos tömve volt. Örültem, mikor felszálltam, hogy az ajtónál maradhatok, mert akkor legalább biztos nem nyomják meg a pocakom... addig, míg fel nem szólított (szó szerint) egy hölgy, hogy üljek le. Mindezt úgy, hogy egy másik hölgyet kért meg, hogy adja át a helyét, aki nem láthatta, hogy pocakkal vagyok, mert háttal álltam neki. Nekem volt kellemetlen, de aztán láttam, hogy örömmel átadja, és akkor már nem győztem köszönni. Haza felé a szitu megismétlődött legnagyobb meglepetésemre, teljesen más emberekkel természetesen. Totálisan ledöbbentem. Ekkor kezdett el fogalmazódni bennem a gondolat: Léteznek a földön segítőkész, kedves emberek, akikre lehet számítani... akárki akármit mond.
A héten pedig még csak tovább fokozódott e felől való meggyőződésem. A pénztárnál álltam, és többek között egy doboz tojást akartam venni, mikor a pénztáros felhívta a figyelmem, hogy egy tojás hiányzik a dobozból... hirtelen köpni nyelni nem tudtam, fizetés, babakocsi, nagy pocak, sor mögöttem... mire a !szomszéd sorból! egy hölgy mondta, hogy majd ő hoz nekem egy másikat, hol a tojás. Már a pénztáros is meglepett, hogy figyel arra, amit nekem kellett volna ellenőriznem (de mondjuk, hogy ez neki érdeke), de mikor a hölgy felajánlotta, teljesen paff lettem. Minden rendben le is zajlott, fizettem, elpakoltam, és indultunk haza. Ekkor újra belém nyilalt a felismerés: kedves, segítőkész emberekkel vagyok körülvéve!
Persze mondhatja bárki, hogy nagy pocakkal nem nehéz segítséget kapni... de szerintem nem (csak) erről van szó. Egyszerűen az ember azt kapja vissza, amit áraszt. Sosem vártam el a körülöttem lévőktől, hogy előzékenyek legyenek, csak mert kicsi a gyerek, és nagy a pocak... Erre pedig folyamatosan ilyen és ehhez hasonló dolgok történnek velem. Arról még nem is írtam, mikor a piacon az egéééééééész sor elejére hívott az eladó, hogy kiszolgáljon. Ezek valós, hús-vér emberekkel történnek, itt ebben az univerzumban. Szóval javaslom, hogy gondoljunk másként az "emberiségre", aminek mellesleg mi is tagjai vagyunk, és ha én/mi kerülünk segítség nyújtó helyzetbe, ne habozzunk meglépni. Így kerek a világ. Az egészen bizonyos, hogy ez a pár ember, akik ezt megtették velem (és nem soroltam fel minden esetet), engem közelebb vittek ahhoz, hogy alkalom adtán én is hasonlóan cselekedjem.

Kívánok mindannyiunknak örömteli segítőkész napokat!