Furcsa érzés, mikor az ember megtapasztalja, hogy valaki olvassa a blogját... persze mi másért írna, mint hogy olvassák. Viszont mikor azok olvassák, akik a két szép szemembe mondanak aztán véleményt (akár pozitívat, akár építő negatívat) az már más kategória. Ez speciel engem inspirál, szóval itt egy újabb poszt, ami most a szülői szerep egyediségéről és egyben egy fajta tehetetlenségéről szól.
A neten beleakadtam egy írásba: Egy apa levele a világnak. Már a címe is elgondolkodtatott. Minek ír egy apa ilyen személytelenül? Ez egyszerre szól mindenkinek, de leginkább senkinek. A levél apropója, hogy a kis srác most kezdi a sulit... ezt még nem ismerem milyen, de azt hiszem el tudom képzelni milyen nehéz elengedni az "idegenek" közé azt a nem rég' még védelemre szoruló ember palántát. Tehát alapjában véve értem, hogy az apa egy kéréssel fordult a Világhoz. Viszont bennem az fogalmazódott meg ennek kapcsán, hogy olyan jó, hogy nekem nem a világtól kell kérnem. Van egy Mennyei Apukám, akihez fordulhatok, akire rábízhatom, akinek elpanaszolhatom, ha fáj hogy valaki bántja az én kicsi fiamat. Ami pedig az egészben a legjobb, hogy nem csak én beszélhetek, hanem Ő bölcsességének határtalanságában meghallgat aszerint, hogy mi a legjobb a gyerkőcnek. Ő VALÓBAN a gyerek érdekét nézi. Mi, szülők sokszor nem tudunk túl látni a pillanatnyi állapoton. Azon, hogy én mit szeretnék megadni a gyereknek... és bizony utólag kiderülhet, hogy nem az szolgálja leginkább a javát, amit én úgy gondolok. Szóval ez az írás ráébresztett mekkora "könnyebbség" egy ilyen támogatással gyereket nevelni. Ma bizony nem egyszerű... bár gondolom régen sem volt az, de ez más téma... és sok felől van nyomás az emberen. Viszont engem igen is felszabadított sőt megbátorított, most a második érkezése előtt nem sokkal, hogy NEM VAGYUNK EGYEDÜL ebben a feladatban. Üzenem tehát minden szülő társamnak, hogy lehet segítséget kérni, és kapni is! Méghozzá Attól, aki a legjobban ért a gyerekekhez! Ó micsoda megkönnyebbülés ebbe belegondolni... remélem még akkor is az eszembe lesz ez a bátorító gondolat, mikor az éjszaka közepén tanácstalanul állok az ágya fölött: most vajon mivel tudnám megvigasztalni?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése